![]() |
![]() |
![]() |
Ünnepünk után Három
hónapja már, hogy az évfordulóink és a közgyűlésünk előtti események és
élmények töltötték be napjainkat. Ugyan ez mondható a hazai politikai élet
történéseiről is. Mind két esetben beszélhetünk igen kellemes, illetve aggodalomra
okot adó helyzetekről is. Nagy örömmel láttuk, hogy a tisztújító Közgyűlésre
és az évfordulók ünnepi megemlékezésére az eddiginél jóval többen jelentkeznek.
![]() |
IX. Tisztújító Közgyűlés Az
ülést 2009. április 23-án 15 órakor Főtitkárunk nyitotta meg. Megállapította,
hogy a jelenlévők száma 179 fő, meghatalmazást küldött 214 tagunk. Az Alapszabályzat
idevonatkozó pontja alapján a Közgyűlés határozatképes volt. Az elnökségbe-az
egyhangúlag elfogadott- javaslatra: az Elnök, a Társelnök, a Felügyelő-bizottság
Elnöke és a Kamarás került. A napirendet egyhangúlag fogadta el a Közgyűlés.
|
|||
Az
Ünnepi Nagygyűlés Április
24-én 10 órakor Főtitkárunk üdvözölte a megjelenteket, élükön Dr.
Orbán Viktort, a Fidesz elnökét,
továbbá Balázs Árpádot Siófok, és Szita Károlyt
Kaposvár polgármesterét, v. Krasznai Bélát a Recski
Szövetség elnökét, és a jelenlévő Szorakész sorstestvéreket, hozzátartozóikat.
Kiemelte, hogy Orbán Viktort nem először köszöntjük körünkben, hanem immár
harmadszor. |
Megemlékezés 2009.április
18-án újrakoszorúztuk Budapesten a Conti utcai emléktáblánkat.
fotógaléria |
|||
Programok
még erre az évre Szeptember
12., Szombathely Bagolyvár
11.00 óra.November 14., Budapest, Szt. Imre Templim, Villányi út, 10 óra. Őszi Hálaadás Napja |
Az
emléklapok és emlékérmék átadásról Siófok óta több alkalommal szóban, vagy írásban köszönték meg tagjaink az igen jól sikerült több napos Országos Találkozót. Egyidejűleg több, gyengélkedő tagunk érdeklődött, hogy Ők mikor kaphatnák meg az emléklapot és emlékérmet. A választott tisztségviselők mérlegelve a kialakult helyzetet, úgy döntöttek, hogy az Őszi Hálaadás Napján, az ebéd előtt nyitunk még egy lehetőséget az átadásra. Ezért kérjük azokat a túlélő tagokat, özvegyeket, illetve amennyiben Ők már elhunytak, akkor a gyermeket (több gyermek esetében egyezzenek meg, hogy ki legyen az átvevő), hogy, legkésőbb szeptember 15-ig levélben tájékoztassák az Intézőbizottságot, hogy november 14-én jelen lesz, és kéri a lapot és az érmet előkészíteni. Ehhez kérjük levélben közölni a nevét, illetve rokonsági fokát az itthon elhunythoz, ill. a kint elpusztulthoz. |
![]() |